A Kúria határozatában megállapította, hogy a szabadság kiadására vonatkozó igény elévülése mindaddig nyugszik, amíg a munkavállaló azt menthető okból nem tudja érvényesíteni. A Kúria határozatában megállapította azt is, hogy menthető oknak minősül az, hogy a munkáltató munkaszervezési okra hivatkozva nem adja ki a tárgyévi szabadságot teljes egészében.
A határozat alapjául szolgáló tényállás szerint a felperes közalkalmazotti jogviszonyban állt az alperessel szakorvos munkakörben. A felperes ki nem adott szabadság napjainak száma 2009 évtől folyamatosan emelkedett, ugyanis a munkáltató tartósan nem tudta kiadni a felperesnek a szabadságot teljes egészében. Ennek oka egyrészt a felperes megbízásaival felmerülő többletfeladatok, a munkáltatói jogkört gyakorló vezetők helyettesítése, valamint a munkáltatónál kialakult humánerőforrás-hiány volt. A felperesnek összesen 367 munkanap szabadsága halmozódott fel. A felperes az alperesnél fennálló egészségügyi szolgálati jogviszonyát felmondással megszüntette, és kérte a szabadságából igénybe nem vett arányos rész pénzbeni megváltását. Az alperes a felperes részére 37 munkanapra járó szabadságmegváltás ellenértékét kifizette, a 37 munkanapon túl ki nem adott szabadságnapokat nem váltotta meg.
A felperes keresetében kérte szabadságmegváltás jogcímen az alperes kötelezését a 330 munkanap szabadság megváltásának megfizetésére.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresete szerint marasztalta az alperest, ugyanis megállapította, hogy az alperes a szabadság kiadására vonatkozó kötelezettségének nem tett eleget és a szabadság kiadására vonatkozó munkavállalói igény a jogviszony fennállása alatt nem évül el.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság kifejtette, hogy a szabadság kiadása a munkáltató a munkáltató döntésén alapuló rendelkezés, és az, hogy e kötelezettségének nem akart vagy nem tudott teljes mértékben eleget tenni nem eredményezheti a munkavállaló igényének elenyészését. A szabadságmegváltás iránti igény esedékessége kizárólag a jogviszony megszűnésével állt be, így a munkaviszony fennállása alatt ez az igény nem évülhetett el.
Az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, amelyet a Kúria az alábbi indokokra tekintettel alaptalannak talált. A Kúria rögzítette, hogy az eljárt bíróságok helytállóan állapították meg, hogy a munkáltató joga és kötelezettsége a szabadság kiadása, amelynek időpontját a munkáltatói jogkör gyakorlója határozza meg. Az elévüléssel kapcsolatosan a Kúria kifejtette, hogy az elévülés célja az igények érvényesíthetőségének időbeli korlátozása, azonban, ha a késedelem nem a jogosult nemtörődömségéből fakad, hanem őt menthető ok akadályozta az igényérvényesítésben, indokolatlan lenne elzárni a bírósági úttól. Ennek megfelelően amennyiben a munkavállaló valamilyen menthető okból, önhibáján kívül nem tudja igénybe venni az adott tárgyévben őt megillető teljes szabadságot, úgy e követelésének elévülése mindaddig nyugszik, amíg ezen akadály meg nem szűnt. A felperes alperessel fennálló jogviszonyának fennállta alatt a szabadság kiadása iránti igényének elévülése az igény esedékessé válásától kezdődően mindvégig nyugodott az elévülés nyugvásának megszűnésére okot adó körülmény hiányában. A felperes jogviszonyának megszűnésével a szabadság természetben történő kiadására már nem volt lehetőség. A felperes menthető okból nem tudta érvényesíteni a jogviszonya fennállta alatt a szabadság kiadása iránti igényét, a jogviszonya megszűnése után pedig már csak a szabadság megváltását kérhette. A Kúria határozatában rögzítette azt is, hogy a jogviszony megszűnését követően a ki nem adott szabadság megváltására vonatkozó kötelezettség a munkáltatót nem csak a tárgyévben ki nem adott szabadság vonatkozásában terheli, hanem a korábbi évekre visszamenőleg is.
