Az ügy alapjául szolgáló tényállás szerint a felperes 2019. január elsejétől állt munkaviszonyban az alperessel újságíró-szerkesztő munkakörben. A felperes 2017. januárjától állt kezelés alatt járóbetegként asszisztált reprodukciós eljárás céljából. A felperes 4. IVF lombikkezelése 2019. április 10-től 2019. május 8-ig tartott. Az alperes a 2019. július 19. napján kelt felmondással szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Az indokolásában az alperes arra hivatkozott, hogy a 2019-ben megvalósult ismételt főszerkesztőváltással eltérő koncepció valósult meg és több szakmai téma megjelenítése vált szükségessé az alperes által működtetett online építészeti napilapban. Mindez kihatott a foglalkoztatottak szakmai tevékenységére is, mivel nagyobb hangsúlyt kapott a szakmai tartalom, emiatt szükségtelenné vált a speciális szakmai ismeretekkel nem rendelkező szerkesztők és újságírók foglalkoztatása.
A felperes kérelmére a klinika igazolásokat állított ki a felperes kezeléséről. A 2019. július 15-én kelt igazolás szerint a felperes kezelőorvosa, azt rögzítette, hogy a felperes az osztályon asszisztált reprodukciós kezelés céljából járóbetegként áll kezelés alatt, a kezelése 2019. április 10-én kezdődött és annak “várható befejezése” 2019. május 8. napja volt. Ezt követően a 2019. július 22-én kelt igazolásban a kezelőorvos azt közölte, hogy a felperes az osztályon asszisztált reprodukciós kezelés céljából járóbeteg-kezelés alatt áll, a társadalombiztosítás által támogatott negyedik IVF lombikkezelésének kezdő időpontja 2019. április 10. napja volt. Az igazolás szerint a kezelőorvos a következő kezelést 2019. szeptember-október hónapra tervezte.
Mindezen előzmények alapján az elsőfokú bíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.), továbbá az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásra vonatkozó szabályai, ezenkívül az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások végzésére vonatkozó, valamint az ivarsejtekkel és embriókkal való rendelkezésre és azok fagyasztva tárolására vonatkozó részletes szabályokról szóló 30/1998. (VI. 24.) NM rendelet (NM rendelet) 1. mellékletének rendelkezései alapján foglalt állást a felmondás jogszerűsége kérdésében.
Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a felperes keresetében a felmondás indokának jogszerűségét nem vitatta. Mindezekre tekintettel a kereseti kérelem alapján kizárólag azt vizsgálta, hogy a felperes a felmondás közlésekor felmondási védelem alatt állt-e az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésre tekintettel. Ugyanis az Mt. szabályai alapján a munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt a nő jogszabály szerinti, az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésének, de legfeljebb ennek megkezdésétől számított hat hónap tartama alatt.
A perben az alperesnek kellett bizonyítania, hogy a felperes nem állt felmondási tilalom alatt a felmondás közlésekor. Ennek körében az elsőfokú bíróság figyelembe vette a felperes személyes előadását, továbbá a klinika által a felperes kezeléséről kiállított igazolásokat. Ezek alapján azt állapította meg, hogy a felperes 2017. januárjától vett részt az emberi reprodukciós programban, mely során a felmondást megelőző utolsó kezelésére 2019. április 10. és 2019. május 8. között került sor.
Az elsőfokú bíróság releváns bizonyítéknak tekintette a felperes kezelőorvosának tanúvallomását, aki az írásbeli igazolással egyezően adta elő az erre az időszakra eső kezelés időtartamát és egyértelműen nyilatkozott arra, hogy 2019. május 8. napja a 4. kezelési ciklus végét jelentette. A tanú arra is világosan nyilatkozott, hogy a felmondás közlésekor, azaz 2019. júliusában a felperes két kezelési ciklus között volt.
Az elsőfokú bíróság a kezelés tényét a fent hivatkozott jogszabályok értelmezése alapján is vizsgálta. Nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a klinika igazolása jelen időben tartalmazta a járóbetegként történő kezelésre hivatkozást. Ez ugyanis nem tette alkalmazhatóvá a felmondási védelem szabályait, mert az a konkrét IVF-kezeléshez kapcsolódott, amelyet az intézmény ciklusokban határozott meg. A tanú vallomása alapján megállapítható volt továbbá, hogy két kezelési ciklus között a felperes hormonális támogatást kapott. Ez azonban az elsőfokú bíróság érvelése szerint nem felelt meg az NM rendelet alapján az asszisztált reprodukciós eljárásokhoz kapcsolódó kezeléseket tartalmazó felsorolásban foglaltaknak. A hormongyógyszerek szedése nem minősült emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésnek. Erre tekintettel a két kezelés között alkalmazott gyógyszeres hormonkezelés, illetve a klinika igazolásának tartalma nem alapozta meg felmondási védelem megállapítását. Az elsőfokú bíróság nem hagyta figyelmen kívül, hogy a tanú vallomása szerint a kezelés addig tart, amíg az orvosi probléma meg nem oldódik, ugyanakkor ezt arra figyelemmel értékelte, hogy a tanú egyértelműen nyilatkozott arra, a felperes a felmondáskor nem állt emberi reprodukciós kezelés alatt.
Az elsőfokú bíróság hivatkozott az irányadó bírói gyakorlatra, amely alapján azt állapította meg, hogy két reprodukciós kezelés közötti időszakban nem áll fenn a felmondási védelem. Az esetlegesen sikertelenül befejeződött kezelés után az érintett védettsége megszűnik és egy újabb emberi reprodukciós kezelési eljárással veszi ismételten kezdetét egy újabb védelmi időszak. A felperes esetében ez azt jelentette, hogy a negyedik IVF-próbálkozást követő, ahhoz kapcsolódó felmondási védelem megszűnt és egy újabb kezelési ciklussal kezdődhetett el ismét egy legfeljebb 6 hónapos felmondási védelmi időszak.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes nem állt felmondási védelem alatt a felmondás közlésekor, a felmondás erre tekintettel nem volt jogellenes, ezért a keresetet elutasította.
Az elsőfokú ítélettel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben annak megváltoztatását és a keresetének helyt adó érdemi döntés meghozatalát kérte. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság tévesen értékelte a felmondási védelemre okot adó orvosi kezelés fogalmát és tévesen értelmezte az Eütv-ben foglaltakat. A kezelőorvosa vallomása szerint ugyanis a reprodukciós kezelés addig tart, amíg a probléma meg nem oldódik, vagyis amíg a beteg teherbe nem esik. Álláspontja szerint a hormonkezelés időszaka is kezelésnek minősül, mivel az a női ivarsejt megtermékenyülését, illetőleg megtermékenyíthetőségét, valamint a megtermékenyített ivarsejt megtapadását, fejlődését elősegítő egyéb módszernek minősül. Nem vitatottan hormonkezelésben részesült a felmondás közlésekor. Ez orvosi szempontból indokolt volt és összefüggött a gyermekvállalással kapcsolatos kezeléssel. Mindezek alapján fellebbezésében kifejtette, hogy az elsőfokú ítélet megváltoztatása amiatt indokolt, mert az elsőfokú bíróság tévesen és jogszabálysértő módon állapította meg, hogy emberi reprodukciós kezelés hiányában nem részesült felmondási védelemben.
Az ítélőtábla az eljárása során megállapította, hogy a felperes fellebbezése nem alapos, az elsőfokú bíróság a per eldöntéséhez szükséges bizonyítást lefolytatta, az alapján a tényállást helyesen állapította meg, az irányadó jogszabályok helyes értelmezésével érdemben helyes döntést hozott.
A fellebbezés alapján a másodfokú bíróság kizárólag azt a körülményt vizsgálta, hogy a gyógyszeres hormonkezelés alapján megállapítható-e, hogy a felperes a felmondás közlésekor, azaz 2019. július 19-én felmondási védelem alatt állt az Mt. szabályaira tekintettel.
Az elsőfokú a bíróság ítéletében teljeskörűen és valamennyi bizonyíték helytálló értékelésével vonta le azt a következtetést, hogy a felperes 2019. júliusában két kezelési ciklus között volt, tehát nem állt emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelés alatt. Mindezt nem befolyásolta az a tény, hogy hormongyógyszert kapott, mert ez nem minősült emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésnek. Az a tény, hogy az Eütv. egyéb módszerekre is utalást tesz, nem jelenti, hogy a két emberi reprodukciós kezelés közötti bármely hormonális gyógyszer szedése, alkalmazása felmondási védelmet eredményez.
Ezzel összefüggésben az ítélőtábla az EBH 2018.M.13. számú elvi határozatban foglaltakat jelen ügyben alkalmazhatónak találta. Határozatában a Kúria egyértelműen akként foglalt állást, hogy a munkavállaló az emberi reprodukciós eljárással összefüggésben az egyes kezelésekhez kapcsolódóan részesül felmondási védelemben, tehát a kezelések lezárultával a felmondási védelem is megszűnik. Egy-egy újabb kezelés kezdetével a felmondási védelem újból kezdetét veszi és az kezelésenként legfeljebb 6 hónapig fennáll.
A felperes kezelőorvosa a tanúvallomásában egyértelműen előadta, hogy a felperes a felmondás közlésekor nem állt kezelés alatt, mivel két kezelés közötti időszakban volt. Ezt nem befolyásolta az a tény sem, hogy folyamatosan az intézmény járóbetegének minősült és számára indokolt és szükséges volt hormonális gyógyszer alkalmazása. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a kezelések tényére és időtartamára a klinikai igazolások és a kezelőorvos tanúvallomása alapján helytállóan következtetett.
Mindezek alapján az ítélőtábla az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a helyes indokaira tekintettel helybenhagyta.
Jelen ügyben született ítélet alapján tehát az emberi reprodukciós eljárással összefüggő felmondási védelmet kezelésenként, az orvosi igazolásnak megfelelően kell figyelembe venni. A felmondási védelem a kezelés lezárultával megszűnik. Továbbá a két kezelés közötti hormongyógyszer szedése nem felel meg a törvényben meghatározott kezelés fogalmának, így ezen időre nem vonatkozik a felmondási védelem.
