A Kúria az 1/2022-es határozatában a munkaidő-nyilvántartásra vonatkozóan rögzítette, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi. I. törvény (Mt.) 134. § nem írja elő kifejezetten azt, hogy a munkaidő-nyilvántartásnak a munkavégzés helyszínén rendelkezésre kell állnia, azonban azt objektíven, megbízhatóan, naprakészen és ellenőrizhető módon kell vezetni.

A jogegységi eljárásra az adott okot, hogy a munkaidő-nyilvántartás tárgyában 2 eltérő döntés is született, és az indítványozó véleménye szerint szükséges volt tisztázni azt, hogy a gyakorlatban melyik álláspont az irányadó.

Az első döntés szerint a munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetésének követelménye nem egyenlő az eseményszerűség követelményével. A döntés szerint a naprakész vezetés követelménye abban az estben teljesül, ha az a valóságon alapul, és nem a nap végén készül el. Rögzítette továbbá, hogy az, hogy a munkaidő kezdetét késedelmesen rögzíti a munkáltató még nem jelenti azt, hogy a munkaidő tartamának aznapi dokumentálása nem történt meg, és sérült a naprakészség követelménye. A döntés szerint a munkaidő-nyilvántartásnak meg kell felelnie a teljesség, ellenőrizhetőség, naprakészség és a munkavégzési helyen tartás követelményének is.

A jogegységi eljárás alapjául szolgáló másik döntés szerint a munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetésének követelményéből még nem következik az, hogy annak a munkavégzés helyén ténylegesen elérhetőnek kell lennie. Ezen döntés szerint tehát közömbös az, hogy a munkaidő nyilvántartás fizikailag hol lelhető fel, illetve az, hogy az a munkavégzés helyén hozzáférhető-e. Látható tehát, hogy a hivatkozott 2 döntés eltérően foglal állást ugyanazon kérdésben.

A fenti 2 eltérő döntésre tekintettel a Kúria akként foglalt állást, hogy a naprakészség törvényi követelménye a munkaidő nyilvántartás tartalmához, és nem annak időbeliségéhez kötődő követelmény. A naprakészség követelménye és a munkaidő-nyilvántartás fellelhetőségi helye között azonban nincs közvetlen összefüggés, melyre tekintettel a naprakészségből nem következik az, hogy azt a munkavégzési helyen kell tartani. Továbbá az, hogy a munkaidőkezdet rögzítése elmarad nem jelent munkáltatói mulasztást.

Megállapítható hogy a munkaidő-nyilvántartásnak alapvetően 2 célja van, mely részben közjogi, részben magánjogi jellegű. A közjogi jelleg a hatóság felügyeleti, ellenőrzési tevékenységét biztosítja, míg a magánjogi jelleg a munkavállalók pihenőidővel, munkaidővel kapcsolatos igényérvényesítési lehetőségeinek a könnyítésére szolgál. Az Mt. nem tartalmaz arra vonatkozó kifejezett rendelkezést, hogy a munkáltatónak úgy kell a munkaidő-nyilvántartást vezetnie, hogy az a munkavégzési helyen történő azonnali megtekintést lehetővé tegye, azonban annak céljából következik az, hogy az abban foglaltaknak a naprakészségen túl megbízhatónak és ellenőrizhetőnek kell lennie mind az érintett munkavállaló, mind az ellenőrzést végző hatóság számára.

Megállapítható tehát, hogy a munkaidő-nyilvántartás céljából nem következik az, hogy azt a munkavégzési helyen kellene tartani, azonban, ha a munkáltató azt csak olyan módon képes bemutatni az azt ellenőrizni jogosultak számára, hogy annak következtében a munkaidő – nyilvántartással szemben támasztott követelmények (naprakészség, hitelesség) ellenőrizhetősége sérül, úgy megállapítható, hogy a munkáltató nem tesz eleget a munkaidő-nyilvántartás vezetésére vonatkozó kötelezettségének.

Mindezek alapján megállapítható, hogy a munkáltatók akkor tesznek eleget a munkaidő-nyilvántartására vonatkozó kötelezettségüknek, ha annak ellenőrizhetőségét biztosítani tudják, ehhez azonban nem szükséges az, hogy azt a munkavégzési helyen tartsák.