A Kúria egy nemrég közzétett határozatában kiemelte, hogy a munkaviszonyban megkötött megállapodás érvényességének megtámadásakor jogellenes fenyegetés vagy megtévesztés alatt a másik fél vagy egy harmadik személy jogellenes magatartását kell érteni, ha erről a másik fél tudott, vagy tudnia kellett. A megtámadással élő fél szubjektív érzete és annak időtartama nem minősül önmagában jogellenes fenyegetésnek, vagy kényszerhelyzet fennállásának.
A felperes egy központi speciális gyermekotthonban, közalkalmazotti jogviszonyban nevelőként dolgozott az alperesnél. A csoportjának növendéke volt az a gyermek, aki egy kirándulás során 2 másik társával a vonatról leszállt és elszökött. Az alperes körözési kérelemmel élt a rendőrség felé és emellett felhívta a kollégái figyelmét arra, hogyha a gyermekekről bármilyen információt megtudnak, úgy azt jelezzék az alperesi otthon vezetőjének. Az elszökött gyermek kapcsolatba lépett üzenetben a felperessel és egy alkalommal még személyesen is találkoztak, melyről azonban a felperes nem tájékoztatta az alperest. A gyermeket a felperes az eltűnésétől számított egy hónappal később visszavitte az alperesi otthonba, ahol a gyermek beszámolt róla, hogy folyamatosan tartotta a kapcsolatot a felperessel. Tekintettel arra, hogy a felperes nem számolt be arról, hogy a gyermekkel kapcsolatot tartott, az alperesi intézményvezető személyes meghallgatást kezdeményezett a felperessel, ahol tájékoztatta a felperest, hogy túllépte a nevelői kompetenciáját és az előzményekre tekintettel a közalkalmazotti jogviszonya nem tartható fenn. A felek mindezekre tekintettel közös megegyezés keretében szüntették meg a felperes munkaviszonyát. A felperes ezt követően megtámadta a közös megegyezést.
A felperes a keresetében arra hivatkozott, hogy nem állt szándékában az előre megszövegezett közös megegyezés aláírása, azt kizárólag azon okból írta alá, mert félt attól, hogy a gyermekkel történt találkozón készült jegyzőkönyvön kívül további valótlan tényeken alapuló jegyzőkönyvek készülhetnek. Továbbá kiemelte, hogy pszichés ráhatást okozott az, hogy nem csak az alperesi intézményvezető, hanem több vezető pozícióban lévő személyekkel, zárta ajtók mögött folyt a meghallgatás, ahol jogi képviselővel történő konzultációra sem volt lehetősége. Kérte a bíróságtól a jogviszonya helyreállítását, illetve a helyreállításig terjedő időszakra az alperes kötelezését az elmaradt illetmények a megfizetésére. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. A bíróság elsősorban azt vizsgálta, hogy fennállt-e a megállapodás érvénytelenségét megalapozó körülmény továbbá, hogy a felperes a tévedés vagy jogellenes fenyegetés hatására döntött-e a jognyilatkozat aláírásáról. Elsősorban azt emelte ki, hogy a 30 napos megtámadási határidőt a felperes nem tartotta be, így az elkésett, másodsorban rögzítette, hogy nem jelent jogellenes fenyegetést, ha a munkáltató egy munkavállalói kötelezettségszegés miatt szankciót helyez kilátásba, és ennek alternatívájaként egy közös megegyezést ajánl fel. A felperesi hivatkozások nem bizonyították, hogy a gyermekkel folytatott beszélgetésről felvett jegyzőkönyv valótlan tartalmú lett volna, továbbá azt sem, hogy további jegyzőkönyvek készültek volna, illetve azt sem, hogy azonnali hatályú felmondást vagy büntetőeljárást helyezett volna kilátásba az alperes.
A felperes fellebbezése alapján eljárt ítélőtábla az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság ítéletében megfogalmazottokon kívül azt emelte ki, hogy a felperes nem állította egyszer sem, hogy gondolkozási időt kérne vagy, hogy valakivel telefonon kíván egyeztetni. A felperes a saját szubjektív meggyőződése alapján vonta le azt a következtetést, hogy azonnali hatályú felmondást vagy rendőrségi feljelentést eredményez a közös megegyezés aláírásának a megtagadása. Továbbá kiemelte a bíróság, hogy a felperes a megbeszélés előtti nap találkozott a gyermekkel, ahol megtudhatta, hogy meghallgatása lesz a helyzet tisztázása érdekében, mely miatt kellő ideje volt arra, hogy a meghallgatásra felkészüljön.
A felperes felülvizsgálati kérelmében hangsúlyozta, hogy a három vezető jelenléte már önmagában félelmet keltett benne, illetve az alperes szándéka az volt, hogy a felperes soha többé ne tudjon nevelőként elhelyezkedni, ezáltal tévedésbe ejtette őt. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet nem találta megalapozottnak. Álláspontja szerint önmagában az, hogy a munkavállaló kötelezettségszegése miatt a munkáltató szankció kiszabását helyezi kilátásba, nem minősül jogellenes fenyegetésnek. Továbbá kihangsúlyozta, hogy a közös megegyezés megtámadása esetén nem lehet azt vizsgálni, hogy a munkáltató jogosan élhetett volna-e a rendkívüli felmentéssel. Álláspontja szerint a pszichikai kényszer kizárólag a felperes szubjektív interpretációja volt. A felperesnek a közös megegyezés aláírásakor is tudnia kellett, hogy az alperes által feltárt körülmények valósak-e és reális veszélyt jelentenek-e a későbbi foglalkoztatására nézve. Amennyiben meg volt győződve a jegyzőkönyvben rögzítettek valótlanságokról, úgy a közös megegyezés aláírását követően azonnal lehetősége lett volna annak megtámadásra.
Mindezek alapján megállapítható, hogy a jogellenes fenyegetés vagy megtévesztés alatt a másik fél vagy harmadik személy jogellenes magatartását kell érteni, ha erről a másik fél tudott vagy tudnia kellett.
