Az infláció hatása a jövedelempótló járadék igényekre

A Kúria egy nemrég közzétett eseti döntésében kimondta, hogy az infláció önmagában nem ad alapot a járadék mértékének felemelésére. Továbbá a keresetveszteségnek (jövedelemkiesésnek) mint a jövedelempótló járadékra való jogosultság konjunktív feltételei egyikének fennállását abban az esetben is meg lehet állapítani, ha a károsultnak az életkorából adódóan a káreseményt megelőzően jövedelme még egyáltalán nem volt. A Kúria kimondta, hogy a járadék alapját ilyenkor összehasonlító adatok figyelembevételével kell meghatározni.

A felperes az alperes által nyújtott kezelés során fellépett szepszis következményeként maradandó egészségkárosodást szenvedett pár napos korában. A felperes állandó ápolásra, gondozásra szorul, felügyelete a nap minden szakában szükséges, az önálló életvitelhez szükséges tevékenységeket elvégezni nem tudja.

A baleset bekövetkezése után 10 évvel a bíróság megállapította az alperes kártérítési felelősségét és alperest a felperes javára egy egyszeri összegű kártérítés megfizetésére, míg a felperest gondozó személy javára járadék havi fizetésére kötelezte. A járadék összege ápolási-gondozási járadékból, háztartási kisegítő járadékból, élelemfeljavítási járadékból, valamint gyógycipő járadékból tevődött össze.

A baleset bekövetkezése után 10 évvel a felperes és az őt gondozó személy ismételten bírósághoz fordult, és keresetükben egyrészt az élelemfeljavítási járadék felemelését, másrészt felperes javára jövedelempótló járadék megtérítését kérték. Az élelemfeljavítási járadék felemelését arra alapították, hogy az előző ítélet óta eltelt tíz évben az élelmiszerek ára az inflációnak köszönhetően jelentősen drágult. A jövedelempótló járadék fizetésére kötelezést pedig amiatt kérték, hogy felperes az egészségkárosodása miatt nem tud munkát végezni, emiatt pedig jövedelemre szert tenni.

Az első-, és másodfokú bíróság is elutasította a felperesek élelemfeljavítási járadék felemelése iránti igényüket. A bíróságok szerint az utóperben a kereset megalapozásához a korábbi jogerős ítélet alapjául szolgáló körülmények utóbb bekövetkezett lényeges megváltozására lett volna szükség. A felperest gondozó személy ilyen lényeges körülményváltozásként kizárólag az inflációra hivatkozott. Az elsőfokú bíróság kifejezetten rögzítette, hogy az infláció önmagában és általában sem adhat alapot a járadék felemelésére, amivel a másodfokú bíróság és a Kúria is egyetértett.

Az elsőfokú bíróság a felperes jövedelempótló járadék megítélése iránti kérelmét megalapozatlannak minősítette. Felperesek állítása szerint a felperes az alperes magatartásának hiányában már szakközépiskolát végzett volna, dolgozna, és jövedelme a szakképzettségéhez igazodó, havi jövedelme pedig az egyes időszakokra a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat által meghatározott átlagbér összegű lenne. Az elsőfokú bíróság ennek elutasítását azzal indokolta, hogy a felperesek az e körben általuk állított tények egyikét sem bizonyították.

A másodfokú bíróság ezzel szemben utalt arra, hogy a bírói gyakorlat számos esetben elfogadta a jövedelemveszteség kapcsán előterjesztett igényt olyan fiatalkorú károsultak esetében, akiknél a károsodás a középiskolai vagy szakmai végzettség megszerzését és tartós munkába állásukat, tehát a tényleges jövedelemszerző tevékenységet megelőzően következett be. A perbeli eset sajátosságát abban jelölte meg, hogy a felperest néhány napos korában érte olyan mértékű károsodás, amelynek folytán nem volt, és nem is lesz abban a helyzetben, hogy életpályát válasszon, jövedelemszerző tevékenységet folytasson. Megállapította továbbá: a felperestől nem várható el annak bizonyítása, hogy ha egészséges volna, akkor pontosan milyen iskolai végzettséget szerzett volna, és milyen jellegű munkával, milyen összegű jövedelme lehetett volna. Azt ugyanakkor a bizonyossággal határos valószínűséggel megállapíthatónak tartotta, hogy a felperes a súlyos egészségkárosodása hiányában munkát végzett volna, amellyel a kötelező legkisebb munkabér összegét elérő rendszeres jövedelmet mindenképpen szerzett volna. Érvelése szerint ennél magasabb összegű, így a keresetben hivatkozott, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat által meghatározott átlagbér elérése még a valószínűség szintjén sem bizonyított. A másodfokú bíróság ezért az alperest a kötelező legkisebb munkabér összegét elérő járadék havi megfizetésére kötelezte.

A Kúria bár a másodfokú bíróság álláspontjával részben egyetértett, a jövedelempótló járadék összege tekintetében az ítéletet megváltoztatta. A Kúria kiemelte, hogy a joggyakorlat szerint a baleset időpontjában a szakiskolai tanulmányok befejezése előtt álló károsult jövedelempótló járadékként igényt tarthat a Központi Statisztikai Hivatal által a versenyszférára közzétett átlagkeresetre.

Mindezekből az következik, hogy a hasonló tárgyú perekben szükségképpen mutatkozó – és a kárnak, vagyis a jövedelemkiesésnek a károkozó magatartástól való időbeli távolságának arányában sokasodó – bizonyítási nehézségek sem jelenthetik akadályát annak, hogy a bíróság a jövedelempótló járadék alapját összehasonlító adatok alapján állapítsa meg. Ki kell hangsúlyozni, hogy minden esetben az ügy összes körülményének mérlegelésével lehet állást foglalni arról, hogy a károsult – munkaképességének a károkozás folytán bekövetkezett csökkenése hiányában – milyen mértékű jövedelemre tehetett volna szert; erre az egyéniesítésre azonban annál kevésbé van lehetőség, minél fiatalabb életkorban következik be a károsodás. Ennélfogva a szóba jöhető összehasonlító adatok kiválasztásának legfőbb szempontja az adott esetben sem lehetett más, mint a teljes kártérítés elvének való megfelelés, ami a keresetben megjelölt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat által meghatározott átlagbér figyelembevételét indokolta. Az ettől eltérő, a minimálbér alapulvételével történt járadékszámítást tartalmazó jogerős ítélet ezért sérti a teljes kártérítés elvét.

Jogi segítségre van szüksége a fenti témában?

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email
Share on print
Nyomtatás