Tényállás

A felperesek tulajdonában álló ingatlanok közelében az alperes jogerős építési engedély alapján 40 méter magas antennatartó tornyot és bázisállomást épített, melynek tetején folyamatosan villogó vörös fényjelzés van. A torony megépítésének célja az volt, hogy a fogyasztói elvárásoknak megfelelő hírközlési szolgáltatás nyújtása érdekében növelje a lefedettséget az M7 autópálya adott szakaszánál, és annak környékén.

A felperesek tulajdonában álló ingatlanok 2-4 km távolságra a városközponttól, a település olyan kies részén fekszenek, amelynek beépítettsége szórványos, nem voltak a környező telkeken lakóházak. Az ingatlanok az autópálya közvetlen közelében találhatók, attól 60-80, illetőleg 350-400 méterre. Az áram, víz- és gázközművek az utcában elérhetők voltak, de aszfaltburkolat és közvilágítás nem volt.

Jogi dilemma

A Ptk. 5:23. §– a szerint a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen a szomszédokat szükségtelenül zavarná.  A bíróságnak abban kellett állást foglalnia, hogy a 40 méter magas torony szükségtelenül zavarja-e a szomszéd felpereseket. Amennyiben a szomszédjogi sérelemre alapított, a szükségtelen zavarástól való tartózkodás tilalmának megsértésével kárt okozott az alperes, úgy köteles a Ptk. szabályai alapján ezen károkat a felperesnek megtéríteni.

Felperesek kereseti kérelme

A felperesek keresetükben kérték, hogy a bíróság az ingatlanaik közelében megépített hírközlési építmény létesítésével összefüggésben a szomszédjogi szabályok megsértésével a tulajdonukat képező ingatlanok forgalmi értékének csökkenése miatt kötelezze az alperest kártérítés megfizetésére. Álláspontjuk szerint az utcájuk végében található, ingatlanaikhoz közeli torony létesítésével az alperes szükségtelenül, azaz az észszerű tűrési határon felül zavarta őket, mert a létesítmény tájidegen látvány, intimitásvesztést okoz, félelemkeltő és emiatt hátrányosan változott az ingatlanaik használhatósága, továbbá csökkent a forgalmi értékük. Utaltak ezenfelül a tornyok egészségre káros hatásával összefüggésben köztudomásúnak tartott tényekre, valamint hivatkoztak több, hasonló ügyben hozott jogerős ítéletre.

Alperes ellenkérelme

Az alperes a kereset elutasítását kérte. A jogellenes magatartás körében álláspontja szerint a szükségtelen zavarás bekövetkeztének vizsgálatakor abból kell kiindulni, hogy a hírközlési építményt – tíz évig tartó keresés után – úgy helyezte el az érintett ingatlanon, hogy az a szomszédos ingatlanok tulajdonosait a jogaik gyakorlásában a jogszabályok által megszabott határértékeken belül – a körülmények által lehetővé tett – legkisebb mértékben zavarja. Mindezekre tekintettel szerinte a hírközlési építmény elhelyezése és működtetése során bekövetkező zavarás nem minősül szükségtelen zavarásnak, márpedig kártérítésre a zavarás önmagában nem, csak a szükségtelen zavarás ad alapot.

Első- és másodfokú ítélet

Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizesse meg a felpereseknek a keresetben kért kártérítés összegét.

Indokolása szerint az irányadóként közzétett eseti döntések a tűrési küszöböt meghaladó szükségtelen zavarásként értékelik az ilyen torony közeli telepítését a kilátáselvonás, az intimitás elvesztése, az adott környezetbe nem illő, tájidegen (nyomasztó) létesítmény látványa, az erősebb szél esetén hallható zaj, továbbá az egészségre gyakorolt hatásától való félelemmel együtt járó ellenérzés miatt. A bíróság ezekben a döntéseiben – emelte ki – állást foglal arról, hogy a sérelmet szenvedettek egyfelől a magántulajdonuk zavartalan használatához, másfelől a mobilszolgáltatóknak az üzleti, gazdasági tevékenységük folytatásához fűződő érdekét mérlegelve összhatásában a zavarás szükségtelen, mert túllépi az általános, észszerű, számítható tűréshatárt. Ennélfogva a kártérítési felelősség megállapításához szükséges jogellenes magatartás – a szükségtelen zavarás – tényét megállapíthatónak találta.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A Kúria döntése és jogi indokai

A Kúria az alperes felülvizsgálati kérelmét alaposnak találta.

A Kúria utal arra, hogy a szomszédjogi alapon érvényesített, építéssel kapcsolatos kártérítési perekben a bírói gyakorlat számol azzal, hogy a társadalmi együttélés folytán, így a szomszéd tulajdonosoknak az ingatlanuk használata során is bizonyos zavaró hatásokkal együtt kell élniük, a zavarás pedig az általános értékítélet szerinti tűrési küszöbhöz mérten minősül szükségesnek vagy szükségtelennek. A tűrési küszöb megítélése esetenként változó, a zavarás jellegétől, a technikai fejlődés adott állásától és az érintett lakókörnyezet sajátosságaitól függően. Kiemeli a Kúria, hogy a zavarás ténye önmagában nem alapozza meg a kártérítési felelősséget, és ezért csak akkor kell vizsgálni, hogy a perbeli ingatlanok értékcsökkenését eredményezte-e a zavarás, ha a bíróság mérlegelési jogkörében eljárva a zavarás szükségtelenségére következtet.

Ebben a perben a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján a felperesek ingatlanait illetően a torony létesítésével a zavarás ténye megállapítható, hiszen az a felperesek ingatlanai közelében épült, azokról látható. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a felperesek ingatlanai bár felparcellázott kertvárosi lakóövezetben helyezkednek el, de – az autópálya közelsége miatt – ez a terület szinte teljesen beépítetlen, gyéren lakott, a környéken számos elhagyott vagy erősen elhanyagolt ingatlan, helyenként szemét és törmelék található.

Mindezekből következően elsősorban az alperes által választott helyszín környezetének – az autópálya láthatósága, az annak forgalma által okozott folyamatos zajhatás, a szabad szemmel is látható erőmű és olajfinomító létesítmény közelsége miatt – a mai állapotában is ipari jellege miatt a zavarás szükségtelenségét nem lehetett megállapítani. A környezetbarát szempontokat előtérbe helyező, faborítású és -színű, a meglévő környezeti adottságokhoz alkalmazkodó, attól nem idegen létesítmény a perbeli egyedi esetben – az adott, ipari jelleget mutató környezetben – nem lépi túl az általános, észszerűen számítható tűréshatárt, így nem fejt ki szükségtelen zavaró hatást.

A fentieket figyelembe véve az alperes részéről a zavarás szükségtelensége nem állapítható meg, azaz a kártérítés fogalmának egyik eleme – jogellenesség – hiányzik. A kifejtettek értelmében a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva a felperesek keresetét elutasította.

Konklúzió

A fentiekre tekintettel megállapítható, a Ptk. védelemben részesíti a szomszédok jogait azzal, hogy kimondja a szükségtelen zavarás tilalmát, emellett a joggyakorlat is általánosan elismeri, hogy a hasonlóan magas tornyok a szomszédokat szükségtelen mértékben zavarják. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azonban azt, hogy minden ügy sajátos, ezért minden esetben egyedileg kell azt megítélni, hogy a lakóingatlanok közelében felállított torony létesítése sérti-e a tulajdonosoknak az ingatlanuk zavartalan, a meglévő környezeti adottságok használatához fűződő érdekét olyan mértékben, hogy az az általános tűrési küszöböt meghaladja.