Ki minősül vezető állású munkavállalónak?

A Kúria határozatában megállapította, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényben (a továbbiakban: Mt.) a vezető állású munkavállalókra vonatkozó feltételek konjunktív feltételek, amelyek közül bármelyik hiánya azt eredményezi, hogy az adott munkakörben foglalkoztatott munkavállaló nem minősül vezető állásúnak.

A határozat alapjául szolgáló tényállás szerint a felek a határozott idejű munkaszerződésben meghatározták a felperes, mint sportigazgató pozíciójához tartozó munkaköri feladatokat. A munkaszerződés alapján a határozott idő lejártát megelőzően megszűnik a munkaviszony a szerződésben meghatározott felmondás okán. A munkaszerződés alapján az alperes bármikor jogosult a munkaszerződést írásbeli értesítéssel, indokolás nélkül felmondani és az alperes ebben az esetben köteles a felperes részére három havi alapbérének megfelelő bánatpénzt megfizetni.

Az alperes azonnali hatállyal megszüntette a felperes munkaviszonyát és három havi alapbérnek megfelelő összeget megfizetett a felperes részére.

A felperes keresetében a munkaszerződés részleges semmisségének megállapítását kérte, arra hivatkozással, hogy az Mt. alapján nem minősül vezető állású munkavállalónak, így a munkáltató indokolás nélküli felmondása esetén 12 havi távolléti díj összegére jogosult.

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította a munkaszerződés semmisségét, mivel az Mt. szerinti vezető állású munkavállaló együttes feltételei nem teljesültek. A felperes ugyan közvetlenül az ügyvezető alá tartozott, de sem az SZMSZ, sem egyéb bizonyíték nem igazolta helyettesítési jogkörét, és önálló döntési joga sem volt a gazdálkodás vagy a bérezés terén. Vezetői minőség hiányában a munkavállaló hátrányára nem lehetett eltérni a törvényi szabályoktól, így a három havi bánatpénzről szóló kikötés érvénytelen, és a felperes 12 havi távolléti díjra jogosult.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A Kúria a jogerős ítéletet az alábbi indokokra tekintettel hatályában fenntartotta. A Kúria határozatában kifejtette, hogy a vezető helyettesei közül kizárólag az minősül vezető állású munkavállalónak, aki az első számú vezető közvetlen irányítása alatt áll, valamint annak helyettesítésére jogosult. Ezen feltételek konjunktív feltételek.

A Kúria kihangsúlyozta, hogy önmagában a bizalmi jellegű munkakör betöltése vagy a döntések előkészítése nem támasztja alá a vezető állást, mivel nem volt semmilyen okirat vagy bármilyen normatív felhatalmazás, amely alapján jogosult lett volna a felperes az ügyvezető helyettesítésére.

A felperes bizonyos döntések előkészítésében részt vett, javaslatot tehetett sportszakmai kérdésekben, a végső döntés meghozatalára azonban csak az ügyvezetőnek volt hatásköre. A felepres munkaköri feladatai, hatásköre, felelőssége alapján nem minősült első számú vezetőnek. Munkaszerződésben foglalt megállapodás hiányában pedig nem volt vizsgálható, hogy a munkáltató működése szempontjából kiemelkedő jelentőségű vagy fokozottan bizalmi jellegű munkakört látott -e el

A felperes nem minősült vezető állású munkavállalónak, így a munkavállaló hátrányára nem lehetett eltérni a határozott idejű munkaviszony indokolás nélküli megszüntetésére vonatkozó törvényi szabályoktól, így az alperes jogszerűen nem köthetett ki három havi bánatpénzt, mint anyagi kompenzációt a határozott idő lejárta előtti egyoldalú munkáltatói jognyilatkozattal történt munkaviszony megszüntetése esetében.

Jogi segítségre van szüksége a fenti témában?

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Nyomtatás
A cikk kezdőképe illusztráció.