A megállapodás érvényességének megtámadásakor jogellenes fenyegetés vagy megtévesztés alatt a másik fél jogellenes magatartását kell érteni, ha erről a másik fél tudott vagy tudnia kellett. A megtámadással élő fél szubjektív érzete és annak időtartama önmagában nem minősül megtámadásra okot adó jogellenes fenyegetésnek, illetve kényszerhelyzet fennállásának.

A felperes nevelő munkakörben állt közalkalmazotti jogviszonyban az alperessel, és az intézmény központi speciális gyermekotthon részlegében dolgozott. A felperes csoportja egy másik intézményben egy szervezett programon vett részt. A visszaúton a vonatról leszállva három nevelt gyermek megszökött. Az alperes minhárom gyermek esetében körözési kérelemmel élt a rendőrség felé. Az intézményvezető a következő nevelői értekezleten felhívta a kollégák figyelmét arra, ha a növendékek információt adnak magukról vagy sikerül velük kapcsolatba lépni, ezt jelezzék az otthon vezetőjének. A felperes az egyik elszökött gyermekkel interneten keresztül kapcsolatba lépett és egy alkalommal személyesen találkozott vele egy bevásárlóközpontban. A felperes ezt követően visszahozta az intézménybe az elszökött gyermeket. A gyermek beismerte, hogy a távolléte alatt a felperessel végig tartotta a kapcsolatot. Az intézményvezető az intézményvezető-helyettes és az otthonvezető jelenlétében a felperest személyesen kihallgatta a szökött gyermek által a visszatérését követően elmondottakról. Ez alapján a felekben az a meggyőződés alakult ki, hogy a felperes oly mértékben lépte túl a nevelői kompetenciáját, hogy a közalkalmazotti jogviszonya az előzményekre figyelemmel nem tartható fenn. A megállapodásra tekintettel ezt követően egy közalkalmazott a titkársági számítógépen megszövegezte azt az okiratot, mely szerint a felperes kérte jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetését. Az okiratot a felperes aláírta, majd arra az intézményvezető feljegyezte, hogy „hozzájárulok” és maga is aláírta. Az intézményből korábban elszökött gyermek nagykorúvá válása miatt elhagyta az alperesi intézményt és felkereste a felperest, akinek elmondta, nem gondolja, hogy a felperes bizalmas kapcsolatot akart kialakítani vele. A felperes az alpereshez címzett levelével megtámadta a közös megegyezést. Arra hivatkozott, hogy a gyermek meghallgatásáról felvett jegyzőkönyv valótlanságokat tartalmaz, jogviszonyának megszüntetése nem állt szándékában, a nyilatkozatot azért írta alá, mert attól tartott, további valótlanságokat tartalmazó jegyzőkönyv készül, és a munkáltatója elintézi, hogy a nevelői munkától eltiltsák. Hivatkozott továbbá pszichés ráhatásra, miszerint több vezető együttes jelenlétében, zárt ajtók mögött az előre megszövegezett közös megegyezést úgy írta alá, hogy mérlegelésre, jogi képviselővel való konzultációra nem volt lehetősége.

A felperes keresetet terjesztett elő, amelyben a közalkalmazotti jogviszonyának jogellenes megszüntetésére tekintettel jogviszonya helyreállítását, továbbá azt kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a jogviszonya megszüntetésétől a közalkalmazotti jogviszonya helyreállításáig terjedő időszakra elmaradt illetménye megfizetésére.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság a felperes kereseti kérelme alapján azt vizsgálta, hogy a felek közötti közalkalmazotti jogviszonyt megszüntető megállapodás érvénytelenségét megalapozó körülmény fennállt-e, a felperes tévedés vagy jogellenes fenyegetés hatására döntött-e annak aláírásáról. A bíróság hangsúlyozta a jogellenes fenyegetés körében, hogy a felperes maga sem állította, hogy a megbeszélést követően, a 3 alperesi vezető jelenlétéből fakadó kényszerhelyzet fennállt, ezért úgy foglalt állást, hogy a 30 napos megtámadási határidő a megállapodás napján megkezdődött, így a felperes megtámadó nyilatkozata elkésett. Ezen felül a bíróság rámutatott azon bírói gyakorlatra, miszerint, ha a munkáltató a munkavállalói kötelezettségszegés miatt jogszerű szankciót helyez kilátásba, és ennek alternatívájaként közös megegyezést ajánl fel, az még nem minősül jogellenes fenyegetésnek. A meghallgatott tanúk vallomása egyértelművé tette a bíróság számára, hogy a felperest nem vádolták bűncselekmény elkövetésével és korábban a felperes közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése fel sem merült.

A felperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság helytállónak találta, hogy az elsőfokú bíróság az objektív jogellenes fenyegetésre utaló körülményekre hivatkozva hozott döntést a szubjektív érzelmi állapotban tett felperesi jognyilatkozatra való hivatkozás helyett. Továbbá a másodfokú bíróság álláspontja szerint a per adatai nem támasztották alá, hogy a felperest azonnali döntésre szólította fel az alperes. A kialakult helyzet iránti tisztázási igénye az intézmény vezetőségének nem tekinthető kényszerítő erejűnek a felperesre nézve.

A felperes a felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.

A Kúria határozatával a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A Kúria kifejtette, hogy hosszú ideje egységes bírói gyakorlat értelmében nem jelent jogellenes fenyegetést egymagában a munkavállaló által elkövetett kötelezettségszegés miatt a jogszerű szankcionáló eljárás munkáltató általi kilátásba helyezése. A felperes maga sem cáfolta, hogy a „bűncselekmény” szó a jogviszonyának megszüntetését eredményező tárgyalások során szóba sem került, az pedig kizárólag a felperesnek a jegyzőkönyvek tartalmából levont szubjektív következtetése volt, hogy az abban foglaltak a büntetőeljárás megindításának lehetőségét is felvethetik, és ez a jognyilatkozat aláírásának hiányában az alperesnek ténylegesen szándékában állt. Téves feltevését nem az alperes okozta, azt a perben rendelkezésre álló bizonyítékok, objektív adatok nem támasztották alá. A felperesnek a megállapodás megkötésekor tudnia kellett, hogy az alperes által feltárt körülmények valósak-e, jelentenek-e reális veszélyt a későbbi foglalkoztatására nézve. Amennyiben meg volt győződve a jegyzőkönyvben foglaltak valótlanságáról, úgy a megállapodás aláírását követően azonnal lehetősége lett volna annak a megtámadásra. A kényszerhelyzet fennállását és megszűnésének az időpontját ugyanis a felperes nem az alperes vele szembeni jogellenes magatartására, hanem a növendék életkorára, az intézményből való távozására vonatkozva állította, aki azonban nem volt alanya a megállapodásnak. A megállapodás érvényességének megtámadásakor jogellenes fenyegetés vagy megtévesztés alatt a másik fél jogellenes magatartását, vagy harmadik személy jogellenes magatartását kell érteni, ha erről a másik fél tudott, vagy tudnia kellett. A megtámadással élő fél szubjektív érzete és annak időtartama önmagában nem minősül megtámadásra okot adó jogellenes fenyegetésnek. Mindezekből következően a felperes minden alapot nélkülözően és harminc napon túl, tehát elkésetten támadta a közalkalmazotti jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetését kezdeményező jognyilatkozatát, ezért az eljárt bíróságok megalapozottan, jogszabálysértés nélkül döntöttek a kereset elutasításáról.