A közforgalom elől el nem zárt magánút a telekadó hatálya alá tartozik?

Az ingatlannak a telekadót érintően a helyi adókról szóló törvényben felsorolt kivételek közé tartozó voltát vizsgálni kell annak eldöntésekor, hogy rá a törvény tárgyi hatálya kiterjed-e. A beépíthetetlenség mint fizikai korlát e törvényhely alkalmazása során nem vizsgálható.

A felperes gazdasági társaság tulajdonában áll egy ingatlan, amely az ingatlan-nyilvántartásban „kivett út” megjelöléssel szerepel. Az önkormányzat jegyzője mint elsőfokú adóhatóság a felperesnek az ingatlan telekadó tárgyi hatálya alá nem tartozó jellegének megállapítására irányuló kérelmét elutasította és a felperes terhére telekadót állapított meg. A felperes vitatta az adókötelezettséget, mert álláspontja szerint az ingatlan a köz számára megnyitott magánútként bárki szabadon használhatja, mivel az a helyi közútrendszer részét képezi. Álláspontja szerint az ingatlan tényleges funkciója miatt nem minősül teleknek, így telekadó tárgya sem lehet. Az elsőfokú adóhatóság szerint a törvény egyértelműen definiálja a telek fogalmát, melynek az ingatlan megfelel. Azzal, hogy felperes az ingatlant bárki által szabadon hozzáférhetővé tette, nem mentesült a telekadó fizetési kötelezettsége alól.

A felperesnek az elsőfokú adóhatóság határozata ellen előterjesztett fellebbezésére tekintettel eljárt kormányhivatal mint másodfokú adóhatóság az elsőfokú adóhatóság határozatát helybenhagyta.

A felperes keresetet terjesztett elő a másodfokú határozat megváltoztatása iránt, amelyet a bíróság elutasította arra hivatkozással, hogy a telekadó hatálya alól a közút területe kivétel, azonban a perbeli ingatlan ugyan az utak közé tartozik, de nem minősül közútnak.

A felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, melyben arra hivatkozott, hogy a bíróság nem vizsgálta és így figyelmen kívül hagyta az ingatlan tényleges, aktuális állapotát és fizikai jellemzőit, különösen annak beépíthetetlenségét, annak ellenére, hogy a Kúria által hozott korábbi határozat alapján ennek vizsgálata szükséges.

A Kúria előzetes döntéshozatali indítványt terjesztett elő a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsához abban a kérdésben, hogy a „kivett út” megjelöléssel nyilvántartott ingatlan esetében milyen feltételrendszer vizsgálata szükséges a telekadó alóli mentesség megállapításához. Annak értékelése mellett, hogy az ingatlan közút területének tekinthető, illetve hogy része a helyi vagy országos közúthálózatnak, szükséges-e vizsgálni azt is, hogy a beépíthetetlenség mint fizikai korlát fennáll-e.

A Jogegységi Panasz Tanács jogegységi határozatában kifejtette, hogy a telekadó tárgyi hatálya csak olyan ingatlant érinthet, amelynek vagyoni értéke van, e körülmény a helyi sajátosságok szem előtt tartása mellett esetről esetre vizsgálandó. A helyi adókról szóló törvény szerint a telekadó hatálya az önkormányzat illetékességi területén lévő telekre terjed ki, vagyis az épülettel, épületrésszel be nem épített földterületre. A jogalkotó célja tehát az volt, hogy a telekadó tárgyi hatálya kiterjedjen az utakra, amely alól a kivételek között kifejezetten megjelenő közút minősül kivételnek. A perbeli „kivett út” megjelölésű ingatlan attól, hogy bárki által szabadon használható még nem minősül közútnak, ugyanis az nem a helyi önkormányzat tulajdona, hanem a felperes gazdasági társaság, mint jogi személy tulajdonában áll. Amennyiben a perbeli ingatlan közút lenne, annak a felperes gazdasági társaság nem lehetne kizárólagos tulajdonosa.

A Jogegységi Panasz Tanács jogegységi határozatában megállapította, hogy a telekadó hatálya alá tartozás megítélésekor kizárólag annak vizsgálata szükséges, hogy a helyi adókról szóló törvényben foglalt közút terület kivétele alkalmazandó-e az adott ingatlanra. Az, hogy az ingatlan közútnak tekinthető-e nem függ annak valóságos, aktuális helyzetétől, illetve a beépíthetőség vizsgálatától.

Jogi segítségre van szüksége a fenti témában?

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Nyomtatás
A cikk kezdőképe illusztráció.

Azonnali üzenetküldés

Válaszoljon pár kérdésünkre, hogy mihamarabb segíteni tudjunk!

Tájékoztatjuk, hogy szolgáltatásunkat, óradíjas elszámolással tudjuk biztosítani.