2026. február 2-ától ismét pályázhatók a KKV-alap oltalomszerzési támogatásai

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is elérhető lesz a KKV-k számára nyújtott szellemitulajdon-jogi pályázat, amely a nemzeti, EU-és nemzetközi védjegyek és mintaoltalmak, valamint nemzeti és európai szabadalmi és közösségi növényfajta-oltalmi bejelentések hivatali díjainak 75%-át, illetve 50%-át téríti vissza utólag a bejelentők részére.

A támogatást nemcsak cégek, egyéni vállalkozók és alapítványok is igénybe vehetik. A pályázat igénybevétele sem jelen kihívást a KKV-k száma: a közösségi adószámuk igazolása mellett egy friss, céges bankszámlakivonat szükséges a pályázathoz, amelyet 10 munkanapon belül bírál el az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO). A bejelentést a pályázat elbírálásról szóló értesítés kézhezvételét követően lehet benyújtani, és be kell fizetni a hivatali díjakat.

Ezt követően igényelhető a visszatérítés, amelyet 1 hónapon belül utal a bejelentők bankszámlájára az EUIPO.

Ügyfeleink számára a pályázati ügyintézést térítésmentesen vállaljuk!

Bár a pályázat hivatalosan 2026. december 4-éig nyitott, az előző évek tapasztalatai szerint a keretek a nagy érdeklődésre figyelemmel várhatóan már a nyár folyamán kimerülnek.

Érdemes tehát mielőbbi igénybe venni a támogatást, ha védjegy vagy dizájn bejelentést szeretnénk benyújtani, hiszen a legfeljebb 700 EUR-s támogatás jelentős megtakarítást eredményez.

Jogi segítségre van szüksége a fenti témában?

Facebook
Twitter
LinkedIn
Email
Nyomtatás
A cikk kezdőképe illusztráció.