A mindennapi életben számos esetben előfordulhat az, hogy valakinek tévedésből kifizetésre kerül egy olyan összeg, melyre egyébként nem lenne jogosult. Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy kötelesek vagyunk-e visszautalni a tévedésből kifizetett összeget. Az alábbi jogesetben egy olyan esetet ismertetünk, mely egy közalkalmazotti jogviszony keretében tévedésből kiutalt végkielégítés visszaköveteléséről szól.

Jogszabályi összefoglaló

Az alább ismertetett jogeset könnyebb megértése érdekében a következő jogszabályhelyet emeljük ki:

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 15. § (4) bekezdése szerint: „Az egyoldalú jognyilatkozat a címzettel való közléssel válik hatályossá és – e törvény eltérő rendelkezésének hiányában – csak a címzett hozzájárulásával módosítható, vagy vonható vissza.”

A tényállás

A közalkalmazotti jogviszonyban álló munkavállaló közalkalmazotti jogviszonya felmentéssel történő megszüntetését kérte, tekintettel arra, hogy elérte a 40 év szolgálati időt, tehát jogosulttá vált öregségi nyugdíjra. A munkáltató ezen kérésnek eleget is tett. A munkaügyi előadó által előkészített, a munkavállalóval januárban közölt felmentés november 31-el megszüntette a munkavállaló közalkalmazotti jogviszonyát.

Ezt követően a munkaügyi előadó áprilisban kiállította a Magyar Államkincstár (MÁK) illetményszámfejtő formanyomtatványát, melyben figyelmetlenségből 6 havi távolléti díjnak megfelelő végkielégítésre való jogosultságot rögzített. A munkavállaló azonban a végkielégítésre jogszabály alapján nem volt jogosult. A szóban forgó formanyomtatványt a munkaügyi előadó megküldte a MÁK-nak, majd a munkáltató azt aláírta anélkül, hogy elolvasta volna annak teljes szövegét.

Decemberben, a munkaviszony megszűnését követően a MÁK 2 millió forintot meghaladó végkielégítést átutalt a munkavállaló részére. A munkaügyi előadó ugyanezen a nap átadta a formanyomtatványt a munkavállaló részére, aki jelezte a munkaügyi előadó felé a végkielégítés átutalását. A munkaügyi előadó azonnal közölte a munkavállalóval, hogy tévedésből került átutalásra a végkielégítés, és a munkáltató még az nap sztornózta a formanyomtatványt, és helyette olyat állított ki, mely a végkielégítésre való jogosultságot nem tartalmazza. A munkavállaló ezt követően a kapcsolatot megszakította a munkáltatóval.

A bíróságok döntése

A munkáltató által indított perben a bíróságoknak abban kellett állást foglalnia, hogy a munkavállaló köteles-e visszafizetni a végkielégítés összegét.

Az első- és másodfokú bíróság megállapította a visszafizetési kötelezettséget. Döntésüket azzal indokolták, hogy a munkáltatónak nem volt valódi akarata, döntése, szándéka és célja a végkielégítés kifizetése, erre irányuló akarat nélkül pedig a joghatás kiváltására irányuló jognyilatkozat nem jöhetett létre.

A kérdést végül a Kúria döntötte el. A Kúria megállapította, hogy az áprilisi formanyomtatvány tartalmazza, hogy az alperest végkielégítés illeti meg. Az iratot a munkavállaló átvette, tehát azt vele hatályosan közölték, az abban foglaltakat ekkor mindenképp megismerte. Ezen a formanyomtatványon a munkáltató vállalta végkielégítés fizetését, mely egy érvényes, alakszerű előírásoknak megfelelően kiállított, a munkáltatói jogkörgyakorló által cégszerűen aláirt okirat, amelyet átadott a munkavállalónak mint címzettnek is, tehát az vele szemben is hatályosult.

A Kúria megállapította, hogy téves az első- és másodfokú bíróság következtetése tehát arról, hogy joghatás kiváltását nem célozta. Ez az átadott munkáltatói irat önállónak tekinthető, amely a felperes fizetési kötelezettségét tartalmazza, abból reá (végkielégítésfizetési) kötelezettség hárult, tehát írásban közölt egyoldalú és az alperessel szemben hatályosult jognyilatkozatnak minősül. Az abban foglaltakat a felperesnek lehetősége lett volna megtámadni, amennyiben az szerinte akarati hibában szenved (tudniillik mert nem állt szándékában ilyen tartalommal nyilatkozni), de ezt nem tette. Egy kötelezettséget tartalmazó nyilatkozat „sztornózására” pedig nem volt olyan formában jogszabályi lehetősége a munkáltatónak, hogy a közalkalmazott hozzájárulása nélkül ezáltal mentesüljön fizetési kötelezettsége alól, csupán más munkavállaló figyelmetlensége, illetve a felettes ellenőrzési kötelezettségének elmulasztása okán.

Ebből következően a Kúria megállapította, hogy a munkavállalót a részére végkielégítés címén megállapított összeg visszafizetésére nem lehet kötelezni a munkáltató egyoldalú, érvényes és hatályosult jognyilatkozatában foglaltakra figyelemmel.

(Kúria Mfv.II.10.125/2021/5.)