Védjegybitorlásnak tekinthető-e egy híres márka egyedi tervezésű cipőjének értékesítése?

Az MSCHF Product Studio, Inc. (a továbbiakban: MSCHF) nevű amerikai vállalat 666 darab Nike Air Max 97 cipőt alakított egyedivé és kínált értékesítésre, a Nike hozzájárulása vagy együttműködése nélkül. A cipő provokatív dizájnja nagy visszhangot keltett világszerte. A vállalat szerint tintával kevert emberi vért tettek a cipők légzsákjába, valamint rákerült a „Lukács 10:18” bibliai felirat, utalva a Sátán zuhanására a mennyországból. Egy pár cipőt 1.018 $-ért, azaz körülbelül 306.500,- Ft-ért kínált a vállalat. A 666 cipő 1 nap alatt elfogyott.

A Nike azonnal lépett az ügyben, és beperelte a vállalatot védjegybitorlásért. A kérdés az, hogy jogilag hogyan értékelhető a MSCHF vállalat kereskedelmi húzása?

A jelen kérdés eldöntése szempontjából különös jelentősége van a védjegyoltalom kimerülése fogalmának. Az európai uniós védjegyrendelet szerint az európai uniós védjegyoltalom alapján a jogosult nem tilthatja meg a védjegy használatát olyan árukkal kapcsolatban, amelyeket az adott védjeggyel ő hozott forgalomba, vagy amelyeket az ő kifejezett hozzájárulásával hoztak forgalomba az Európai Gazdasági Térségben. Ez a szabály nem alkalmazható, ha a jogosultnak jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy az áruk további forgalmazását ellenezze, különösen akkor, ha az áru állagát, állapotát – a forgalomba hozatalt követően – megváltoztatták, illetve károsították.

A jogkimerülés jogintézménye meghúzza a határt, hogy a védjegyjogosult kizárólagos joga alapján milyen mértékig gyakorolhat ellenőrzést az adott szellemi alkotás gazdasági forgalomban betöltött életútja felett . Könnyen megérthető, hogy nem köthető minden egyes továbbértékesítés a védjegyjogosult hozzájárulásához, hiszen az akadályozná a termékek forgalmazását. Röviden tehát, a Nike a termék első forgalomba hozatala után főszabályként nem tilthatja meg a termék további használatát, értékesítését.

Kivételt képez a jogkimerülés szabálya alól az, ha a jogosultnak „jogos érdeke” fűződik ahhoz, hogy egy általa vagy az ő hozzájárulásával korábban már piacra dobott terméket ne forgalmazzanak tovább. Azt, hogy a jogosultnak pontosan melyek ezek a jogalkotó által méltányolhatónak tartott érdekei, mindig az adott egyedi ügy körülményeitől függően az eljáró bíróság kompetenciája eldönteni. Ebben azonban segít eligazodni az európai és a magyar jogszabályok példálózó felsorolása: többek között akkor van erre lehetőség, ha az áru állagát, állapotát – a forgalomba hozatalt követően – megváltoztatták, illetve károsították.

A Nike keresetében arra hivatkozott, hogy az MSCHF engedély nélkül forgalmaz olyan cipőket, amelyek a fogyasztók számára megtévesztőek, hiszen azt a téves képzetet keltik, hogy az MSCHF termékei a Nike-hoz, mint védjegyjogosulthoz köthetőek, jóllehet a két cég között semmilyen kapcsolat nem áll fenn. A Nike álláspontja szerint az úgynevezett „Sátáncipő” bejelentése óta rövid időn belül jelentős károkat szenvedett a Nike jóhírneve, hiszen számos fogyasztó úgy véli, hogy a Nike támogatja a sátánizmust.

A Nike-nak jó esélye volt megnyerni a pert, hiszen a Nike hozzájárulása nélkül megváltoztatott termék bizonyíthatóan sértette a Nike jóhírnevét (a közösségi médiában több bojkottot is szerveztek a Nike ellen), tehát a Nike-nak jogos érdeke fűződött ahhoz, hogy az áruk további forgalmazását ellenezze. Mindezt az is alátámasztja, hogy az ügy végül a felek megegyezésével zárult. A megegyezés eredményeként a MSCHF-nek az összes cipőt vissza kell hívnia, a vételár teljes megtérítése mellett.

Kép forrása: https://www.nytimes.com/2021/04/08/style/satan-shoe-settlement-nike.html