A Kúria egy nemrég közzétett határozatában megállapította, hogy egy szünetelő végrehajtási eljárásban tett hitelezői bejelentés a tartozás összegének a csökkenéséről kizárólag tájékoztató jellegű, az joghatások kiváltására, és így az elévülés megszakítására nem alkalmas.

A perbeli esetben a felperessel, mint adóssal szemben egy végrehajtási záradékkal ellátott közokirat alapján végrehajtási eljárás került megindításra, mely a követelés behajthatatlansága miatt 2018. február 12. napjától szünetelt. Az alperes, mint jogosult a későbbiekben arról tájékoztatta a végrehajtót, hogy befizetés érkezett és 2022. december 19-éig több térülést is bejelentett a végrehajtó felé, továbbá 2023. október 27. kérte a végrehajtótól az eljárás folytatását.

A felperes kereseti kérelmében a végrehajtási eljárás megszüntetését kérte a bíróságtól elévülésre hivatkozva. A felperes álláspontja szerint nem történt érdemi végrehajtási cselekmény 2018 és 2023 között, ezért az 5 éves elévülési idő letelt.

Az elsőfokú bíróság a végrehajtási eljárást megszüntette, és rögzítette, hogy a végrehajtási jog elévült. Az alperes által a végrehajtónak tett bejelentések nem voltak alkalmasak arra, hogy igazolják a felperesi teljesítés tényét, ennek következtében nem történt olyan végrehajtási cselekmény, amely megszakította volna az elévülést. Igazolt felperesi teljesítések hiányában pedig megállapítható, hogy azok nem alkalmasak az elévülés megszakítására, tekintettel arra, hogy azok a végrehajtás előbbre vitelét, sikerességét nem eredményezhették.

Az alperes fellebbezése következtében eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletet hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. Álláspontja szerint az alperesi bejelentés csak arra vonatkozott, hogy az adott tartozásra befizetés érkezett, de nem nevesítette a befizetőt, azonban a bíróság szerint irreleváns az, hogy a befizetés a felperestől vagy bármely más adóstól érkezett-e vagy sem, mivel az a tartozás csökkentését eredményezte, így az elévülés megszakítására is alkalmas volt. A bíróságnak elsősorban azt kell vizsgálnia, hogy a bejelentések végrehajtási cselekménynek minősülnek-e. A bíróság álláspontja szerint a bejelentések alkalmasak voltak a végrehajtás előbbre vitelére, így végrehajtási cselekménynek minősültek, ennek következtében az elévülést megszakították.

A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel. A felperes eljárásjogi kifogások mellett, arra is hivatkozott, hogy a végrehajtás szünetelése alatt nem lehet végrehajtási cselekményeket foganatosítani, és a végrehajtó csak 2023 novemberében rendelte el az eljárás folytatását, a folyamatosan érkező befizetésekről szóló bejelentések után azonban ezt nem állapította meg. Kiemelte továbbá, hogy az alperes semmilyen jognyilatkozattal nem igazolta annak tényét, hogy ki teljesítette a befizetést.

A Kúria megalapozottnak találta a felperesi kérelmet. Rögzítette, hogy az alperes nem bizonyította, hogy a befizetést a felperes teljesítette volna, tekintettel arra, hogy a végrehajtó felé tett tájékoztatás csak a befizetés tényét tartalmazta, a befizető nevét nem, mely így alkalmatlan arra, hogy megszakítsa az elévülést a felperessel, mint adóssal szemben. Végrehajtási cselekménynek – melyek az elévülés megszakítására alkalmasak – csak azon cselekmények minősülnek, melyek a kötelezett és jogosult között történnek.

Mindezekre tekintettel a Kúria megállapította, hogy az egyetlen kérdés, ami vizsgálandó az az, hogy maga a bejelentés önmagában alkalmas-e az elévülés megszakítására. Az ítéletében kiemelte, hogy a végrehajtásról szóló törvény nem ad fogalommeghatározást a végrehajtási cselekményre, és nem sorolja fel azokat a cselekményeket, amelyek megszakítják az elévülést, így a jogalkalmazó feladata az adott helyzetben annak eldöntése, hogy az adott cselekmény végrehajtási cselekménynek minősül-e és, hogy az alkalmas-e az elévülés megszakítására.

A bírói gyakorlat a végrehajtás előbbre vitelét célzó, annak sikerességére kiható lényeges cselekményt tekinti végrehajtási cselekménynek, azzal, hogy az nem szükséges, hogy a végrehajtási cselekmény eredményes is legyen, annak csak elvileg kell alkalmasnak lennie az elévülés megszakítására. A tartozás összegének a pontosítását tartalmazó nyilatkozat végrehajtó részére történő megküldése kizárólag regisztrálja a történteket, azaz adminisztratív jellegű cselekmény, mely a végrehajtási eljárás előbbre vitelére nem alkalmas.

Mindezekre tekintettel megállapítható, hogy egy ilyen jellegű bejelentés önmagában a végrehajtási jog elévülésének a megszakítására nem vezethet. Azt is kiemeli továbbá a Kúria, hogy ezzel eltérő értelmezés ahhoz vezetne, hogy a végrehajtási jog elévülésének megszakítását jelentené azon bejelentés is, ami a tartozás csökkentéséről tartalmaz tájékoztatást, de a követelés ténylegesen nem csökkent, mivel egyáltalán nem történt befizetés az adós részéről. Ez súlyos visszaélésekhez is vezetne, és nem összeegyeztethető az elévülés jogpolitikai céljával sem.

Mindezek alapján a Kúria a másodfokú bíróság ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletet helybenhagyta.

Következtetés: a végrehajtási eljárás szünetelése alatt tehát nagyon fontos figyelemmel lenni arra, hogy az elévülés megszakítására kizárólag végrehajtási cselekmény alkalmas. Ilyen cselekmény lehet például, ha a jogosult kéri a végrehajtási eljárás folytatását még az 5 éves elévülési időn belül.