A Fővárosi Ítélőtábla egy meglehetősen érdekes és fontos kérdésben foglalt állást, mely a jogszabályalkotással okozott károkért való felelősségre és ebből kifolyólag a kártérítés lehetőségeire ad iránymutatást. A konkrét esetben 2 kéményseprő-ipari szolgáltatást nyújtó Kft. indított pert kormányrendelet megalkotója ellen, tekintettel arra, hogy a kormányrendeletben a felperesek álláspontja szerint olyan indokolatlanul alacsony összegben határozták meg a szolgáltatásért felszámítható díjat, mely rájuk nézve hátrányos volt. Álláspontjuk szerint e rendelet megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének a tulajdonvédelemhez való jogát, mellyel kárt okozott nekik. A felperesek összefoglalóan tehát jogalkotással okozott kár megtérítése iránt terjesztettek elő keresetet. Kárként a tulajdonukban lévő gazdasági társaságok üzletrészeinek az értékcsökkenését jelölték meg. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: rPtk.) nem alkotott különös szabályokat a jogalkotással okozott károkért való felelősségre vonatkozóan, ezen okból erre a kártérítési felelősség általános szabályait kell alkalmazni.

Az rPtk. általános kártérítésre vonatkozó rendelkezés a következőket tartalmazza:

Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.”

A bíróságnak tehát abban kellett állást foglalnia, hogy az állam felelőssége a jogalkotással másnak okozott károkért felmerülhet-e.

A korábbi gyakorlat szerint az államot teljes immunitás illette meg a jogalkotással másoknak okozott károk következményeiért. Ennek az álláspontnak az az alapja, hogy az állam jogalkotási joga alkotmányos elvekre vezethető vissza, mely alapján az állam jogszerűen beavatkozhat a társadalmi és gazdasági folyamatokba. Erre tekintettel a jogalkotással okozott kár nem lehet jogellenes, a jogellenesség hiánya pedig kizárja az állam kártérítési felelősségét.

Azonban ez az álláspont nem volt fenntartható, amikor az állam csatlakozott az Európai Unióhoz.

Az államot ezen időponttól kedve felelősség terheli azokért a károkért, melyek abból származnak, hogy a tagállam nem biztosítja saját nemzeti jogában valamely uniós norma tejes érvényesülését.

Azonban ilyen estekben sem állapíthatja meg a bíróság saját döntése alapján a jogszabály jogellenességét, erre egyedül az Alkotmánybíróság jogosult. Abban az esetben tehát, ha a jogszabály az Alaptörvénybe illetve valamely Európai Úniós normába ütközik, a bíróságnak és a magánszemélyeknek is joguk van az Alkotmánybírósághoz fordulni, mely szerv jogosult megsemmisíteni az adott jogszabályt.

Abban az esetben, ha az Alkotmánybíróság megsemmisíti az adott jogszabályt, akkor polgári jogilag is jogellenessé teszi a jogalkotó magatartását.

Mindezekből az a következtetés vonható le, hogy az Alaptörvényben jogszabályalkotással felhatalmazott szervek jogalkotás körében kifejtett magatartása lehet jogellenes.

A fentiekre tekintettel megállapítható, hogy egy jogszabály jogellenességét csak az Alkotmánybíróság állapíthatja meg, mely alapján kártérítés megállapítása érdekében a bírósághoz lehet fordulni.

A felperesek keresete tehát elutasításra került azon okból, mert nem az Alkotmánybírósághoz fordultak a jogszabály megsemmisítése érdekében, ennek következtében a bíróság nem állapíthatta meg a jogalkotással okozott károkozásért való felelősséget.

© 2018 Mihalics Ügyvédi Iroda